opsz_logo.jpg        Körösladányi Polgárőr Egyesület            logo1.jpg
                                                                                         
Együtt egymásért!
MENÜ

Egyesületünk 2015-ös törvényszéki bevallása


Egyesületünk 2014-es törvényszéki bevallása

(A fenti linken érhető el a bevallás)

 

Az Országos Polgárőr Szövetséggel kapcsolatos információk az alábbi linken érhetőek el:

http://www.opsz.hu/

2014.07.08.

A Békés Megyei Polgárőr Szövetséggel kapcsolatos információkat pedig a következő linken lehet elérni:

http://www.bempsz.hu/

2014.07.08.

Szomszédok Egymásért Mozgalom Körösladányban is!

A Körösladányi Polgárőrség a lakosság figyelmébe ajánlja az alábbi mozgalmat, amellyel közösen egymás értékeire és egymásra vigyázhatnak.

"A Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) egy olyan bűnmegelőzési program, melyet elsősorban a polgárőrség folytat és célja, hogy a lakóközösségekben előforduló bűncselekményeket megelőzze. További céljai, hogy csökkentsék a helyi bűnözési lehetőségeket, közösségi szellemet alakítsanak ki, hogy az emberek együttműködve legyenek képesek egymás értékeit védelmezni. Ez persze csak akkor működhet eredményesen, ha ismerik a lakótársak egymást, odafigyelnek a másik értékeire és együttműködnek egymással. Ébernek kell lenni és összehangolni a tevékenységet. A közösségi típusú rendészeti tevékenység során olyan szervezetek, magánszemélyek működnek együtt, akik feladatukból adódóan, vagy önként felvállalva tesznek a biztonságért.

A tevékenységet a rendőrség fogja össze. Tagjai a polgárőrség, közterület felügyelő, mezőőr, vadőr, környezetvédelmi őr és más személyek. Ez lehet az egyik módszer arra, hogyan fokozhatjuk a biztonságot lakókörnyezetünkben, ha nem vagyunk a lakásunk közelében (munkaidő, nyaralás alatt, stb.). Ez a példa a közösség összefogását feltételezi, de mi, saját magunk is tehetünk a biztonságunkért. Jó tudni, hogy az elkövetők nemcsak azokat a lakásokat kutatják fel, ahol valószínűsíthető a nagy értékű fogás, hanem azokat is, ahol nagyobb biztonságban követhetik el a bűncselekményeket. Sok apró jel mutathat arra, hogy a tulajdonos nincs otthon, esetleg huzamosabb ideig felügyelet nélkül maradt a lakás.

A levélszekrény tele van újsággal, levéllel, esténként nem gyullad fel a lámpa, nincs mozgás a kertben, és ezek a jelek azt mutathatják, hogy a betörő nyugodtan tevékenykedhet, nem fogják megzavarni. Kérjük meg a szomszédot, valamely rokont, hogy ürítse a levélszekrényt, öntözzék a virágokat, és ezzel csökkenhetik ezt a veszélyt. Vannak elektronikai eszközök, fényforrások, melyek programozhatók arra, hogy időszakonként bekapcsoljanak, és máris nem látszik elhagyatottnak az otthonunk.

Vagyonvédelmi cégek járőrszolgálatokat vállalnak, mely során az előre megbeszélt időpontokban ellenőrzik a lakást, vagy éppen távfelügyeleti rendszer telepíthető, amely jelzéseket továbbít egy diszpécser központba, ahonnan visszaellenőrzik azok valódiságát, és ha kell, intézkednek. Fenti lehetőségekről a rendőrség bűnmegelőzési szolgálata készséggel tájékoztatja a hozzájuk forduló érdeklődőket. A napokban nyílik meg az Országos Rendőr-főkapitányság által vezetett bűnmegelőzési tanácsadó iroda, melynek működéséhez segítséget ad a személy-, és vagyonőri, valamint magánnyomozói szakmai kamara, a Magyar Bankszövetség, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottsága. Az Irodában a szakmai szervezetek által minősített, megbízható eszközök és szolgáltatások kerülnek kiajánlásra. Külön kérésre felmérik az ingatlant, és javaslatot tesznek, igény szerint ki is építik a leghatékonyabb védelmi rendszert.

Tegyünk együtt a közbiztonságért" - Szomszédok Egymásért Mozgalom facebook oldaláról

Forrás: www.facebook.com/szemmozgalom

2013. 04. 03.

 

Az OPSZ új Alapszabálya

2012.03.22.

 

Új polgárőrtörvény 2012. január 1-től - Elfogadták a polgárőrtörvényt. A jövőben csak akkor működhet egy polgárőr egyesület, ha az illetékes megyei vagy fővárosi rendőr-főkapitánysággal írásbeli együttműködési megállapodást kötöttek, továbbá ha tagjai az Országos Polgárőr Szövetségnek, valamint országosan egységes formaruhát viselnek. Az ezt szabályozó új polgárőrtörvényt hétfőn 286 igen szavazattal, 44 nem ellenében fogadta el az Országgyűlés. Az előterjesztést a kormánypártok mellett az MSZP és az LMP frakciója is támogatta.

A új jogszabály szerint 2012 januárjától a polgárőr szervezetek nem folytathatnak politikai tevékenységet, működésük politikai pártoktól független. A törvény meghatározza a polgárőr-egyesület által kizárólagosan végezhető alapfeladatokat is, így a közterületi járőrszolgálatot, a figyelőszolgálatot és a jelzőőri feladatokat. További változás, hogy a polgárőrségek csak akkor kezdhetik meg működésüket, ha kötöttek az illetékes megyei vagy fővárosi rendőr-főkapitánysággal írásbeli együttműködési megállapodást, továbbá ha tagjai az Országos Polgárőr Szövetségnek. A helyi rendőri szerv az együttműködési megállapodás megkötésére irányuló kérelmet - a kézhezvételt követő - 30 napon belül, javaslatával együtt köteles felterjeszteni a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságra. A megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság az együttműködési megállapodást a kérelem és a helyi rendőri szerv javaslatának kézhezvételét követő 30 napon belül köti meg. Az együttműködési megállapodásnak többek között tartalmaznia kell "a polgárőr egyesület elkötelezettségét tartalmazó nyilatkozatot a jogszabályok és az együttműködési megállapodásban foglaltak betartására vonatkozóan".

A jövőben csak 18 évnél idősebb, büntetlen előéletű emberek lehetnek polgárőrök és minden polgárőr egységes, kitűzhető, fényképes azonosító igazolványt kap az Országos Polgárőr Szövetségtől. Szintén újdonság, hogy országosan egységes formaruhát kapnak a polgárőrök, akik ezen kívül "hatósági jellegre utaló, megtévesztésre alkalmas egyéb jelzést vagy címet, rendfokozati jelzést nem használhatnak".

További változás, hogy a törvény bevezeti a polgárőrszolgálat ellátásával kapcsolatos panasz jogintézményét is. Panaszt bárki indíthat az Országos Polgárőr Szövetségnél, amely legsúlyosabb esetben eltilthatja a tevékenységtől a polgárőrt. (MTI)2012.03.18.

 

Hírek

Asztali nézet